1.

„Fut, szalad. Nem fog elmenek�lni.”

Az �r k�ptelen volt ki�ltani, t�deje csak sz�vta mag�ba a leveg�t, nem t�r�dve azzal, hogy csaknem sz�treped. A tulajdonos�nak fegyvere a f�ld�n hevert, majdnem �res t�rral. �gy dobta el, mintha meg�gette volna, mikor t�rs�nak szinte lerobbant a feje. P�r pillanatig k�v� dermedve �llt a hulla mellett, b�mulva a n�vekv�, habos v�rt�cs�t, a r�ngat�z� v�gtagokat, majd futni kezdett. Mikor el�rte, �r�lt er�vel kezdte nyomni a riaszt�t, fogalma sem volt arr�l, hogy m�r percek �ta sz�l. Eddig valamif�le mentsv�rnak tekintette, de lassan kezdte felfogni, hogy a riad� nem menti meg.

Nem mert megfordulni, ink�bb �rezte, mint hallotta, hogy a h�ta m�g� l�pett. Megfesz�lt izmait�l f�jni kezdett a h�ta, csukott szemmel, remeg� ajkkal v�rta a hal�lt.

„Nem fog f�jni.”

Az �r eszel�s tekintettel fordult h�tra, hogy legal�bb l�ssa a l�nyt. Alig karny�jt�snyira �llt t�le, t�r�keny, meztelen l�ny. M�s k�r�lm�nyek k�z�tt tetszett volna az �rnek, de most csak a l�ny arc�t takar� f�mmaszkot b�multa. El sem tudta k�pzelni, hogy l�t ki rajta, de tiszt�n �rezte, hogy �t figyeli. T�l hossz�ra ny�lt a pillanat, az �rben elpattant valami, futni kezdett a terem kij�rata fel�.

„�llj!”

A l�ny rezzen�stelen�l �llt, csak a feje mozdult egy alig �szrevehet�t a mozg�s ir�ny�ba. P�r l�p�s ut�n az �r mindk�t l�ba combk�z�pb�l kiszakadt, de m�g miel�tt elv�g�dhatott volna, der�kban el�bb kicsit megny�lt, majd kett� szakadt a teste, v�rt �s beleket fr�csk�lve maga k�r�.

A l�ny k�z�mb�sen, lassan l�pkedett, meztelen l�bujjai k�z�tt kit�remkedtek a f�rfi zsigerei.

A terem egyik v�ge megny�lt, r�vid folyos� lett, aminek a v�g�ben vastag zsilipajt� z�rta el az utat.

„M�g egy.”

A kapu mellett m�g egy �r �lt a f�ld�n. Fogait borzalmas er�vel szor�totta �ssze, izzadt, s�padt arc�ban fekete csom�k�nt s�t�tlett a szeme. Ha �szre is vette, nem �rdekelte, hogy a saj�t vizelet�ben �lt.

„F�lsz?”

Az �r zih�lt, amit n�ha �klendez�, csukl� rohamok szak�tottak meg. A l�ny leguggolt, t�rd�t �tkulcsolta karj�val.

„�n nem f�lek.”

A f�rfi halkan ny�gve pr�b�lta ell�kni mag�t a l�nyt�l, de a fal nem engedte.

„Sz�nalmas vagy.”

Az �r csak ingatta a fej�t, tal�n nem is hallotta, amikor a nadr�gj�ba engedte g�rcs�s belei h�g tartalm�t. Hirtelen mintha a leveg� szil�rdult volna meg k�r�l�tte, �sszenyomva a test�t. Mikor m�r �tl�pett egy szintet a f�jdalom, �v�lteni kezdett, de m�g �gy is hallotta, ahogy a borzalmas szor�t�sban elt�rik a v�lla. Egy pillanatnyi enyh�l�s ut�n valami a mell�be sz�rt, m�g l�tta, ahogy a szegycsontja kiemelkedik, majd csontszil�nkos v�rt fr�csk�lve, sz�treped a mellkasa.

2.

„Itt van.”

Lassan �llt fel a f�rfi darabjait�l. A zsilip kapcsol�ja hirtelen �tv�ltott, a kapu hangosan sziszegve kit�rult. T�loldalt egy tucat katona egyszerre biztos�totta ki a g�pfegyver�t, �s tartotta c�lra. Egy �lt�ny�s f�rfi �llt el�tt�k, de felemelt k�zzel jelezte, hogy m�g ne l�jenek. A l�ny lassan, nyugodtan s�t�lt, majd meg�llt t�l�k p�r l�p�snyire.

„Te.”

Az egyik �r kirep�lt a sorfalb�l, egy darabig sikoltva, kap�l�zva lebegett a leveg�ben a l�ny el�tt, majd az � feje is leszakadt, v�rt �s csigolya darabokat spriccelve a fegyveresekre.

Egyszerre kezdtek l�ni, m�sodpercenk�nt k�zel sz�z l�ved�k sz�guldott a l�ny fel�, de egy sem �rte el. Halk puffan�sokkal mer�ltek el a halott katona m�g mindig lebeg� test�ben.

Egyid�ben fogytak ki a fegyvereik, a halott �r felismerhetetlens�gig sz�tl�tt teste a katon�k k�z� v�g�dott, t�bbet is mag�val sodorva. A l�ny �ts�t�lt k�zt�k, elhaladva az �lt�ny�s mellett.

„T�ged nem.”

K�t �r �llt az �tj�ban, az egyik fel� mozdult, neki egy szab�lyos lyuk robbant a mell�n. Hang n�lk�l esett arccal el�re a f�ldre. A m�sik tal�n egy l�p�st h�tr�lt, mikor az �v�t�l a t�tott sz�j�ig felrepedt a teste, hogy azt�n cuppogva a padl�ra folyjanak a belei.

3.

A katona a puska tus�hoz szor�totta izzadt arc�t. H�v�s volt a f�m, olaj illat�. Halkan kattant a fegyver, mikor kibiztos�totta. L�tta a c�lpontot a t�vcs�ben. Tudta, hogy a l�ved�k mindent meg�l, ami �l, de azt is elmondt�k neki, hogy legfeljebb egyszer l�het.

„Kint vagyok.”

Egyszerre n�zte a l�nyt, �s a k�r�l�tte hull�mz� f�vet. Er�sen f�jt a sz�l, m�g nem akart l�ni. Ujj�t a ravaszra tette, �rezte, hogy izzad a tenyere.

„Mindent, ami veled kapcsolatos.”

H�ttal �llt a l�ny, a tark�ja kis r�sz�t szabadon hagyta a f�mmaszk. Ide c�lzott az �r, m�g mindig a f�vet figyelve. Mintha enyh�lt volna a sz�l.

„Mi?!”

Abban a pillanatba, hogy az �r megh�zta a ravaszt, a l�ny oldalra ford�totta a fej�t. A l�ved�k iszonyatos er�vel sz�guldott fel�, egyszerre lelassult, mintha egy ac�llemezbe �tk�z�tt volna, de m�g �gy is volt annyi lend�lete, hogy sz�tt�rje a l�ny maszkj�t, hatalmas �t�st m�rve a fej�re.

„Nyuu…”